www.csemetelovi.hu

A lovaglás mellett sok barátot is szereztem magamnak itt!

Ági

Ági

Programok - Lovastábor

A gyerekek nagy érdeklődésére való tekintettel a szünidőkben iskolánk lovas és ügyességi táborokat szervez.

A táborozók a lovasiskola emeletes ágyakkal berendezett, WC-vel, zuhanyzóival felszerelt szobáiban, vagy igény szerint sátrakban alszanak. Minden lovsastábor szervezésénél fő szempont a minőségi szolgáltatás. A táborok létszáma nem haladja meg a 16 főt. A táborok vezetője a Bólyi Általános Iskola igazgatóhelyettese, akit lovasedzőnk és három kollégája segíti a folyamatos felügyelet, a változatos programok, és az élménykavalkád biztosításában.

A foglalkozások alapját a lovasoktatás adja, ami naponta két lovaglásból, és két gyakorlati foglalkozásból áll (lóápolás, szerszámok, ló részei, felszerelések, versenypálya, stb...). Az oktatás alapgondolata, hogy a gyerekek biztonságosan ismerjék meg és így szeressék meg a lovakat és minden körülöttük lévő dolgot, a lovaglással, ápolással, tartással kapcsolatos feladatokat, érdekességeket. A lovaglásoktatást élménydús programokkal színesítjük. Az említett élményözön egyik legkedveltebb része az íjászat, amely honfoglaláskori 'Kassai' íjakkal történik zárt pályán versenytáblákra. Közkedvelt még a légpuskás céllővészet és a kerékpáros ügyességi verseny.A lovastábor vezető pedagógusa évek óta közlekedési és ügyességi versenyekre készíti fel diákjait, ennek folytatása a tábor egyik érdekessége a kerékpáros ügyességi verseny, ahol billenőpaddal, rázópaddal, ferdepályával, és egyéb érdekességgel felszerelt ügyességi feladatok fejlesztik a résztvevők ügyességét. A több gyakorlást igénylő csoportos játékokat és versenyeket a résztvevők érdeklődésétől függően kiválasztott egyéb játékokkal egészítjük ki, ahol közkedvelt az erdei számháború, a foci, sétakocsikázás hintóval, ping-pong, röplabda, és a sorversenyek.

A Csemete lovasiskola célja nem csak felügyelet alatt lefoglalni az ide érkezőket, hanem a lovastábor, illetve a lovaglás által egy életre szóló élményt adni minden gyereknek és felnőttnek aki hozzánk látogat.

Ugrás a Bólyi Gyógylovas Vendégház oldalára! Vendégház

Ízelítő galériánkból


Tekintse meg lovasiskolánk teljes galériáját »